Az egyik dololg, amit tudni érdemes rólam, az az, hogy már sok éve capoeirázom. Most nem arra kell gondolni, hogy félmeztelen izmos barna felsőtesttel repkedek a levegőben szaltókat dobálva. Ismerjük azt, amikor a csúnya arcú nőre azt mondják, hogy érdekes. Na rám ugyanígy szokták azt mondani, hogy én inkább okosan játszom. Én meg azt szoktam mondani, hogy nekem ez egy egyszemélyes küzdősport, ahol a saját mozgáskoordinációmmal küzdök. Általában nem én nyerek, amit meg úgy szoktam megszépíteni, hogy második lettem.
Viszont amiről most írni akarok, azok inkább a nyelvek. A brazilok nyelv szempontjából nagyon viccesek. A nyelvújítás fogalma náluk nem olyan erős vágy, mint nálunk. Putyin mondta a legenda szerint, hogy nem lehet meginni minden vodkát és megcsókolni minden nőt, de törekedni kell rá. Na így vagyunk mi is a szavakkal: nem lehet mindenre magyar szót találni, de törekedni kell rá. Amúgy ez is csak nálunk lehet érték, pl. a román nyelvújítók pont azt mondták, hogy vegyünk át annyi latin eredetű szót, amennyit csak lehet, hogy ha el is adnak minket az olasz piacon, legalább ne szexrabszolgának tegyék. Nekünk meg olyan nyelvünk van, hogy Velencéig se jutunk el - főleg mert ha ezt írod ki a táblára stoppoláskor, akkor a hülye olasz csak néz, hogy kár, Venezziaba elvitt volna... Ha meg mégis felvesz, akkor Agárd mellett kibasz a kocsiból, és magyarázhatod.
Szóval a brazilok bátran veszik át az idegen, főleg angol szavakat, csak éppen úgy ejtik ki őket, hogy azt fehér ember nem érti meg. Kezdődik ott, hogy mindenbe tenni kell végtelen mennyiségű i-t. Pl. a laptop nem laptop, hanem lapitopi; vagy a kedvencem az ipi-opi, ami meg a hipp-hopp megfelelője, merthogy a h betű mint olyan, az minek. ...vagy még jobb az icsikicsi. Nem, ez nem egy olyan szó, amit a tömegesen betelepült japánok honosítottak meg. Az icsikicsi az a e-ticket megfelelője. Hát igen, ezek készen vannak. Szóval ők úgy vannak vele, hogy semmi hülyeséget nem tudnak veled aláíratni, de szóban azért simán átbasznak. A volt edzőm amúgy megpróbált túllépni ezen a rossz berögződésen, de csak odáig jutott, hogy nyusz, vagyis az egyetlen olyan helyről hagyta el az i-t, ahová amúgy tényleg kéne.
Amúgy próbálkoztam én a némettel is, de mindig legyőzött. Német nyelvtudásom két részre oszlik: az iskolában megtanult túlélőkészletre, meg a síelős mondatra. A gimiben hamar elfogadtam, hogy a német nyelv bizony nem a barátom, úgyhogy optimalizálnom kellett, hogy az agyamban lévő 2-3 agysejtnyi szabad kapacitást hogyan tudom megtölteni német tudással úgy, hogy azzal az elkövetkező 4 évet kihúzzam. Arra jöttem rá, hogy az óra alapvetően három fázisból épül fel, és egy gondosan megkoreografált forgatókönyv szerint simán túl lehet élni. Erre amúgy mások is rájöttek. Kedvencem Gergő volt, aki sok órán keresztül kitartó aknamunkát folytatott, hogy minden szempontból aláássa az óra menetét, majd egyik óra elején előkapta a fehér zászlót, mint Osztyapenkó, és azt mondta: "Tanár úr, felmehetek a köönyvtárba irodalmat tanulni?" Mire a némettanár belátta, hogy ennél sokkal többet ő nem remélhet az adott szituációban, és a "Gegőkém, hallgass rám, és menj fel a könyvtárba irodalmat tanulni" mondattal aláírta szerződést - egyben jelezve mások számára is, hogy van itt tér a játékra, és a saját lelki nyugalma azért fontosabb, mint hogy mi németet tanuljunk. Na az ilyen tanárra lehet azt mondani, hogy bölcs. Szóval, ez a megegyezés annyira jól sikerült, hogy onnantól minden órát ezzel kezdtek, és idővel már csak ez a mondat helyettesítette a köszönést, jelentést, meg a többi kötelező gyakorlatot.
Na, de térjünk vissza az én forgatókönyvemre. Biztos ismerjük az elfogadás fázisait: tagadás, racionalizáls, düh és harag, elfogadás, meg ilyesmi. Na nekem ugyanígy három fázisra kellett felépítenem az órák lélektanát úgy, hogy valahogy mégis pozitívan jöjjek ki belőle. Az első fázis a házifeladatok ellenőrzése alatt kell lejátszani az "Ich habe keine Hausaufgabe" mondat csökönyös ismételgetésével. Ha kiderült, hogy nincs házid, akkor a tanár erre az időszakra többnyire békén hagy, feltéve, hogy elég határozottan ragaszkodsz hozzá, és a jelét sem adod, hogy akár ott helyben is hajlandó lennél a feladatok utólagos megoldására. Utána viszont a közös feladatokkal tuti, hogy letámad, de ez is a cél. Szegény ekkor már rég egy csapdában van, csak nem tud róla. Szóval a közös feladatoknál kell az olajat önteni a tűzre, és bevetni a svájci bicska második fokozatát az "Ich weiss es nicht" mondat bátor felvállalásával. Persze ettől elszáll a tanár agya, hogy annyi beleölt munka után, mi az, hogy nem tudod, és hogy elnyomja a saját tanári kvalitásainak beismerését, megpróbálja elmagyarázni. Na itt kell gyorsan átállni az oldalára, és a "Ja, ja, natürlich" mondat ismételgetésével egy értelmes beszélgetés látszatát kelteni. Ha kellően meggyőzően fenn tudod tartani közben a szemkontaktust, akkor elhiszi, hogy nemcsak, hogy figyelsz, de érted is, hogy mit mond, ergo nem lehetsz olyan rossz németből. Persze egyoldalú kommunikáció ez, mint amikor Kozsó kezébe veszi Hessét, de az a fontos, hogy ezt csak te tudd. Egy a fontos: ezt az időszakot kicsöngetésig ki kell húzni, mert ha visszakérdez, akkor meghaltál, és nincs több élet, nincs folytatás - még akkor sem, ha van nálad egy húszas. Ez nem játékgép, sajnos. Ja igen, a síelős mondattal még adós vagyok, és ezt csak javasolni tudom mindenkinek, aki nyugati szomszédainkhoz megy látogatóba: "Ich bin ein Ungarische Sexualfenomen." Ettől elválik a szar a víztől, ahogy mondani szokták.
